Már kislány koromban is vonzódtam a rejtélyes dolgokhoz. Emlékszem anyától folyton azt kértem, hogy a Megpatkolt boszorkány című könyvből olvasson. Már a könyv borítóján lovagló boszorkánytól is féltem. A Juhfia Jankó című mese volt a kedvencem. Ahogy anya olvasta… bebújtam a takaró alá és izgultam…
Már az elején leszögezném, hogy fogalmam sincs! Na itt aztán nem lesznek válaszok, most tanulom én is. Amikor világossá vált, hogy ennek a kapcsolatnak fele se tréfa, mert hogy ez már a nagy betűs IGAZI és a nagybetűs élet jön, kicsit úgy éreztem magam mint a nagy sorsfordító élethelyzetek előtt.…
Olvasok blogokat, cikkeket, újságot, nézek tévét és olvasom a saját blogom kommentjeit is és rengeteget beszélgetek. Mennyire találó, hogy sírva vigad a magyar. Mennyi kiábrándult és nyomorult lélekkel élő sérült és megbántott, dühös ember van. Sajnállak benneteket és sajnálom, hogy nem tudtok…
Miért mondom azt, hogy túl vagyok a harcon és megcsináltam? Megcsináltam és megtaláltam a párom? Miért vagyok benne biztos? Azon túl, hogy a zsigereimben érzem?
Amikor az első randink volt már előtte tudtam, hogyha jól érzem magam elvesztem és itt van vége az eddigi életemnek. Ez így is volt.…
Ott tartottunk, hogy a családi szennyes átvizsgálva és valami még mindig hiányzik a kirakósból. Őszintén hiszek abban, hogy semmi nem történik véletlenül. Egy nap felhív anyám, hogy van egy nő akihez a kolléganője jár, csinál valami klubot, és időnként kiválaszt valakit és annak a problémáját…
Megvan a pillanat amikor rájössz, hogy hiába a hibáztatás, hiába a harag, hiába van minden, változás csak akkor lesz ha Te elindítod végre? Mi jön ezután? Meg kell keresni a kiutat, ami nekem ott kezdődött, hogy felismertem a sémákat.
Miután baromi okos vagyok és sokat olvasok nyilván…