Egy nő millió csatát vív abban a háborúban amit életnek nevezünk. Mintha minden csak a küzdelemről szólna…Megtalálni a társad, karriert építeni, anyává válni, megtartani a társad, szakácsnőnek lenni, szajhának, orvosnak, pszihológusnak, barátnak. Harcolunk, miközben fogalmunk sincs ki az ellenség, vagy mi a cél, vagy milyen fegyvereink vannak. Pedig ha egyszer megállunk gondolkodni minden olyan csodálatosan átlátható tud lenni.

Az egyik legnagyobb hadjáratot fiúk és férfiak ellen folytattam. Megnyertem. Az első csata 7 éves koromban inkább villámháború volt. Kiszúrtam az apámhoz a legjobban hasonlító nagypofájú bajkeverőt az osztályban. Szép szeme volt, amúgy nem emlékszem mit ettem rajta. Szaladtam is haza elmesélni anyukámnak a legújabb érzelmi felfedezésemet, mire azt mondta, hogy túl kicsi vagyok még ehhez. Trauma volt. Nem engedte én meg jó kislány módjára arrébb is álltam, pedig mi történt volna? pont semmi… Később nem voltam ilyen engedelmes. Jött egy állóháború. 8 évig tartott, miközben kizsigerletek érzelmileg és mivel túl fiatal voltam se megvédeni nem tudtam magam, se győzni nem lehetett. Vannak lányok akiknek az első szerelem egy igazi rózsaszín tündérmese. Nyilván őket imádta az apjuk és a tenyerén hordozta és valahogy ők zsigerből elvárták az őszinte érzelmeket.

De mi van azokkal akiket nem szerettek ilyen látványosan? Mi van azokkal akik keresik a szeretetet és az illúzióért beáldozzák a büszkeséget? Mert beáldozzuk. Még ha azt hisszük is, hogy mi vagyunk a kemények mi irányítunk mégis tudjuk a lelkünk mélyén hogy ez egyáltalán nem így van. Hagyjuk magunkat megtiporni a szerelemnek csúfolt valamiért testileg és lelkileg és szeretetkurvák leszünk. Fogalmunk nincs mi a szerelem. Rá kellett jönnöm, hogy a szerelem érzést mindenki ismeri (jó esetben) de az igazi összetett tartalma rejtve marad. Olvastunk már annyi mindent arról, hogy a média hogyan torzítja a valóságunkat, hogy a romantikus filmek ábrándjait kergetjük, miközben annak az élethez semmi köze. A szerelem egy társasjáték, nem csak a te pillangóid kellenek hozzá és nem csak rajtad kell legyen rózsaszín szemüveg, hanem a másikon is. Mert ha te el vagy varázsolva, miközben ő a teljes valóságban él csúnyán át leszel baszva. Na de ki veszi ezt észre a ködön keresztül? Én sem vettem. Jesszusom hányszor nem vettem észre… De most visszagondolva abban a szerencsés helyzetben, hogy ezt a hadjáratot bizony megnyertem, hálás vagyok nekik. Hálás vagyok a hazudozónak, az alkoholistának, a pszihopatának, a drogosnak, a bájgúnárnak, a népszerűnek, a Dj-nek, a focistának, a belgának,a gazdagnak, a csórónak, mindnek, hogy elégszer vágtak képen ahhoz hogy megelégeljem.

Mert semmi nincs véletlenül. Amikor már elég szar kapcsolatnak nevezett valamin voltam túl elkezdtem figyelni a mintákra. Bár az “ellenfelek” más jellemvonásokat mutattak a folyamat dinamikája mindig megegyezett. Aztán jön az első lépés. Felfigyelsz a dinamikára, de még fogalmad nincs mit is kezdj ezzel az infóval. Aztán ha elég okos vagy elkezdesz gondolkodni (ezt sokszor felhozom, egyszer meg is fogom magyarázni) szóval gondolkodsz és kutatni kezdesz. A Googl jó barát. Jönnek az infók, pszihológiai oldalak, könyvek, boszorkányok, jósok spiritualitás. Te jó ég mi nők mennyi mindenre hajlamosak vagyunk hogy ne kelljen szembesülnünk azzal az egyszerű ténnyel, hogy csak saját magunknak köszönhetjük. Nem kell rányomni a felelősséget a rossz csillagállásra, a családra, apánkra, az exekre, a külsőnkre, semmire… Csakis mi okozzuk és mi is tudjuk megváltoztatni. Nos a háború itt kezd átfordulni a veszett csaták után nyertes pozícióba. Eddigre megkeményedünk lelkileg és jó esélyünk van nyerni. Én megtettem. Most jöhet a jogos kérdés, hogy hogyan? Írok még erről.