Hasonló címmel olvastam egy cikket a minap. Imádom az ilyen cikkeket, az esetek 90%-ban csalódottan kattintom ki őket, mert a sablon semmin kívül nem kapok új infót. Szépen leírták, hogy keressük meg a megfelelő alkalmat, ne támadjunk és építő jelleggel, a saját felelősségünket is elismerve kezdjük…

Már az elején leszögezném, hogy fogalmam sincs! Na itt aztán nem lesznek válaszok, most tanulom én is. Amikor világossá vált, hogy ennek a kapcsolatnak fele se tréfa, mert hogy ez már a nagy betűs IGAZI és a nagybetűs élet jön, kicsit úgy éreztem magam mint a nagy sorsfordító élethelyzetek előtt.…

Olvasok blogokat, cikkeket, újságot, nézek tévét és olvasom a saját blogom kommentjeit is és rengeteget beszélgetek. Mennyire találó, hogy sírva vigad a magyar. Mennyi kiábrándult és nyomorult lélekkel élő sérült és megbántott, dühös ember van. Sajnállak benneteket és sajnálom, hogy nem tudtok…

Miért mondom azt, hogy túl vagyok a harcon és megcsináltam? Megcsináltam és megtaláltam a párom? Miért vagyok benne biztos? Azon túl, hogy a zsigereimben érzem? Amikor az első randink volt már előtte tudtam, hogyha jól érzem magam elvesztem és itt van vége az eddigi életemnek. Ez így is volt.…

Ott tartottunk, hogy a családi szennyes átvizsgálva és valami még mindig hiányzik a kirakósból. Őszintén hiszek abban, hogy semmi nem történik véletlenül. Egy nap felhív anyám, hogy van egy nő akihez a kolléganője jár, csinál valami klubot, és időnként kiválaszt valakit és annak a problémáját…